Nyilván minden szülő szeretne mindent megadni gyermekének, akár erején felül is. Tudat alatt, amit õ nem ért el, neki nem sikerült megteremtenie, átélnie, ami csak vágy maradt. Vagy ha valamiben sikere volt, eredményt ért el, szeretné, ha ugyanezt élné át a gyermeke is. Néha az adottság is megvan és célt ért, néha pedig felesleges terhet ró a gyerekre, hiszen ezt a fajta elvárást nem tudja teljesíteni. Hasonló módon elvárásokat hoz a „jónak lenni” fogalma is. Pedig a jóság mindenkinek mást jelent. A szülőnek azt, amit annak idején õ kicsi korában megtapasztalt. Mivel a gyereknek is mást jelent, sokszor nem érti, miről van szó. Õ még a könnyedséget, önmaga kibontakozását szeretné érvényesíteni elvárások nélkül. Csecsemőkorban a létezés stádiumának kellene előtérbe kerülni, érezni, hogy értem van minden és mindenki; a testi, lelki szükségletet, a szeretetet, simogatást átélni. Az egyéb ösztönös érzéseket, a biztonságot ilyenkor tapasztalja meg a gyerek. Ha ezek megélése elmarad, az első közösséghez való viselkedése a bizonytalanság, határozatlanság, visszahúzódottság lesz. Eleve nehezen válik le az anyáról és nehezen illeszkedik be a közösségbe. Természetes, hogy így a „hatalmát” sem tudja kiélni, ami a következő életérzés megtapasztalása lenne. Ebből adódóan pedig a későbbiek során és felnőtt korban sem tud kiállni, felelősséget vállalni önmagáért.
Völcsei Judit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése