2011. augusztus 10.

Önbecsülés és tanulás



Maga az agyműködés képes megváltozni egy gazdagabb tanulási környezetben. Az azonban biztos, hogy a megnyilvánuló elvárásoknak jelentős és hosszú ideig hatása van. Az erős elvárást nem szabad összetéveszteni a konkrét célokkal, melyek elérése a gyereket és a szülőt állandó feszültségben tartja. A kritika akármilyen jó szándékú is, sohasem olyan segítő és eredményes, mint a pozitív türelmes bátorítás. A gyerekek igénylik mások segítségét a tanuláshoz, különben megállnak a fejlődésben. De nem azon a módón, hogy csendben ülnek, miközben egy idősebb személy szavakkal tanítja vagy fegyelmezi őket. Ehhez való viszonyulásuk ára, hogy lemondanak saját magukról. Ez a helyzet viszonylag könnyen korrigálható. Egy gyerek önmagáról alkotott képét és sikerorientáltságát lehet és kell is fejleszteni, erősíteni. A nélkül, nem várhatunk mást, minthogy a gyermek azt a vezérfonalat fogja követni viselkedésében, amit kisgyerek korában kapott, ami meghatározó szerepet játszott énképének kialakulásában. Tehát ha nem segítjük hozzá annak felismeréséhez, hogy miként szemlélhetik magukat sikeres embereknek, akkor önbizalom hiányos gyerekekké válnak. Vagyis minden oktatásnak azzal együtt, hogy a tanulót felfegyverzi ismeretekkel és készségekkel, egyidejűleg erősíteni és bátorítani kell saját belső tanulási képességébe és eredményességébe vetett hitét is. Ez másképp nem érhető el, csak ha a tanuló jó érzéssel gondol a tanulási folyamatra. Mindenek felet száműzni kell az iskolából a félelmet, helyébe a reményt kell tenni és folyton meg kell erősíteni azt az érzést a tanulókban, hogy sikeresek és fontosak. Az a fajta negatív kritikai értékelés, amivel olyan gyakran találkozhatunk a hagyományos oktatásban ellene dolgozik az optimális tanulási folyamatoknak. Jobbára abban fogunk sikereket elérni, amiről el hisszük, hogy sikeresek tudunk lenni és azon a téren fogunk kudarcot vallani, ahol gyenge képességűnek tartjuk magunkat. Természetesen leginkább úgy lehet valakit megtanítani arra, hogy bízzon a sikerben, ha ellátjuk olyan tanulási tapasztalatokkal, amelyek logikusan és szükségszerűen vezetnek a sikerhez. Ez sokkal hatásosabb, mintha állandóan azt mondogatjuk, milyen jó is lenne, ha hinne saját magának.
Völcsei Judit

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése