2011. augusztus 10.

Hogyan találjuk meg az ikerlelkünket



Egy kiegyensúlyozott kapcsolatban a felek kiegészítik egymást, dolgoznak az összhangon, kompromisszumokkal egymáshoz egyeztetik személyiségüket. Azonban ha igazi lelki társra lelsz, kapcsolatotok alapja az azonosság érzete: ugyanaz a látásmód, ugyanolyan célok és érzések vezetnek benneteket. Ki a te ikerlelked? Az ikerlelkek nem húzzák-vonják egymást ellenkező irányba, egy emberként törtetnek előre. Ha megtalálod ikerlelkedet, úgy érezheted, mintha a kapcsolatban minden gyorsabban történne: az érzelmi kötődés kialakulása, a megélt élmények intenzitása az ilyen jellegű szerelmi kötődésnél sokkal gyorsabb, mint egy hétköznapi kapcsolatnál. Első pillanattól azt érzed, oka volt annak, hogy megismerted a másikat. Egy ikerpár képes önmagáért szeretni a másikat. Mivel érzelmileg és lelkileg azonosak, mindig látják, mi a jó a másiknak, és segíteni is szeretnék őt lelki fejlődésében. Céljuk mind a fizikális életben, mind lelkileg azonos, nem érzik az önfeladás, önfeláldozás terhét sem. Úgy, ahogy vagy… Az ikerlelkek találkozása valami spirituális élménnyel párosul. Ha lelki társad jön veled szembe, úgy érezheted, teljesen felesleges megjátszanod magad. A megfelelni vágyással kapcsolatos félelmed elszáll, nem félsz önmagad lenni, könnyen át tudod lépni a lelki gátakat. Az ikerkapcsolat kulcsszava: a feltétel nélküli szeretet. Ha párod is úgy érzi, benned önmagára talált, nagy a valószínűsége, hogy lelki ikrek találkozásáról van szó. Mivel az ikerlelkek szerelme nem elsöprő és szenvedélyes, sokkal inkább lelki közelségre, mint testi egyesülésre vágynak. Ha mindketten készen állnak, a fizikai lét semmilyen akadálya nem állhat az útjukba. Az is előfordul, ha a lelki társak valami miatt nem lehetnek egymáséi, kapcsolatuk következő életükben teljesül be. Lelki társaddal az érdeklődési területetek is azonos. Kutatások bizonyítják, hogy gyakran az ikerpárok írása is rendkívül hasonló. A lelki társak gondolatvilága és testfelépítése is sem sokban különbözik, hasonlóan öltözködnek, és humorérzékük is egy szinten van.
Forrás: Net

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése